Ugrás a tartalomra

Számos programot szervez még idén a VMSZ Női Fóruma (videó)

2015.11.04
22:01
Új programsorozata van a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fórumának
Új programsorozata van a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fórumának. Mindennapi hősnőket mutatnak be.  Sajtótájékoztatójukon további programjaikat is ismertették. Az év utolsó két hónapjában is számos rendezvényt szerveznek majd meg. A Vajdasági Magyar Szövetség Női Fóruma egész évben szervez rendezvényeket, városokban és falvakban is. Ezeknek célja, hogy megsegítsék a rászorulókat. A VMSZ Női Fóruma 2009-ben alakult meg, 34 és több száz aktív tagja van Vajdaság-szerte. Bálint Novák Mirella, alelnök, VMSZ Női Fóruma: „A helyi közösségek szintjén megalakult Női Fórumok annak alapján tervezik meg programjaikat, hogy mely tevékenységekre, illetve milyen fajta segítségre van szükség az adott környezetben élő polgároknak. A helyi szervezetek programjai sokszínűek, egyben viszont közösek, a szeretetteljes segítségnyújtásban a Női Fórum részéről.”



Az elkövetkezendő két hónapban több mint 100 rendezvényt szerveznek a Fórum tagjai, mint például előadások az egészséges táplálkozásról, képzéseket a nemi egyenjogúságról, számítógépes és nyelvtanfolyamot is tartanak majd. Továbbá bálok, adománygyűjtések, csomagosztások, karácsonyi műsorok és az újévvárás is szerepel a tervek között. Egy új programsorozatot is indítanak. Horváth Noémi, elnök, VMSZ Női Fóruma: „Még ebben az évben sor kerül egy merőben új programsorozat első állomására is, amelynek célja a mindennapi hősnők bemutatása, illetve elismerése ezáltal. Felkeressük minden közösségben azokat a nőket, akik tevőleges részei a társadalomnak és egy kerekasztal-beszélgetés, illetve egy találkozó keretein belül bemutatjuk mindennapi hősnőinket, legyenek ők példás családanyák, aktív tagjai a közösségünknek, vezető beosztást töltsenek be intézményekben vagy akár az önkormányzatban.” November 8-án Ludason a Napsugaras Őszt, 20-án Bajmokon pedig ruhagyűjtési akciót szerveznek. A rendezvények mindig nyitottak, akár a szervezésben, akár résztvevőként is szívesen várják az érdeklődőket.

Most

17:17, Frissítve: 17:31

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.