Ugrás a tartalomra

A szemetelés minden évben nagy gondot jelent Palics környékén

2018.05.02
16:21
Forrás
Pannon RTV
Idén majáliskor a legtöbb helyen a táborozók összetakarítottak maguk után, azért akadtak olyanok, akik a szemetet ugyan összeszedték, de nem vitték el.

Az ünnepeket a legtöbben a szabadban töltötték, sütés, főzés volt a program. Akik elsején táboroztak és kinn aludtak a palicsi Tőzeg-tó környékén, másodikán délelőtt pakolták össze holmijukat, szedték a sátorfájukat és lassan hazaindultak. A szemetet több helyen kinn hagyták a majálisozók, arra viszont ügyeltek, hogy összeszedjék a hulladékot és zsákokban vagy zacskóban egy szemmel látható helyen hagyják.

Többen a majálist otthon vagy a palicsi-tó partján töltötték, és csak másodikán mentek ki a természetbe egy kis sütkérezésre, pihenésre vagy éppen egy jót játszani. Palics Szerbia egyik legjelentősebb turisztikai központja. A környező városok mellett sokan érkeznek Palicsra távolabbi városokból is. Az erdőben lehetett találkozni olyanokkal is, akik egészen Belgrádból látogattak el ide, hogy élvezhessék az itteni nyugalmat. Jelena Petković: „Május elsején Szabadkán voltunk és a Palicsi Állatkertben. Nagyszerű volt, nagy volt a tömeg, de mindent egybevetve szép volt. Nem volt nagy hőség. Ma pedig a barátaink javaslatára, kijöttünk ide az erdőbe.”

A szemetelés minden évben nagy gondot jelent a Palics környéki erdőkben. Idén viszont majáliskor a legtöbb helyen a táborozók gondosan összetakarítottak maguk után. Azért akadtak olyan helyek is, ahol a szemetet ugyan összeszedték, viszont nem vitték el magukkal, hanem jól látható helyen hagyták.

szemét
hulladek
majális

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.