Ugrás a tartalomra

A szerb államvezetés karácsonyi köszöntői

2016.12.25
11:03
Belgrádban a Páduai Szent Antal-templomban Stanislav Hočevar belgrádi katolikus érsek tartott ünnepi szentmisét szenteste
Belgrádban a Páduai Szent Antal-templomban Stanislav Hočevar belgrádi katolikus érsek tartott ünnepi szentmisét szenteste. Karácsony napján pedig 18 órakor celebrál misét a belgrádi Krisztus Király-templomban. A katolikusoknak és mindenkinek, aki most ünnepli Jézus Krisztus születését, a legfelsőbb államvezetés kívánt boldog karácsonyt. Tomislav Nikolić, Szerbia elnöke azt üzente, a karácsony alkalom arra, hogy jót cselekedjünk, hogy mindannyian, függetlenül a vallási hovatartozásunktól, jobbak és nagyvonalúbbak legyünk mások iránt. Aleksandar Vučić miniszterelnök pedig azt kívánta, hogy a szívünkhöz közelállókkal töltsük a karácsonyt békében, szeretetben és lelki jólétben. A mostani karácsony emlékeztessen bennünket azokra az értékekre, amelyeket mind szeretnénk: az egymás iránti tiszteletre és a nagylelkűségre - tette hozzá a kormányfő. (RTS)
elnök
karácsony
kormányfő
köszöntők

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.