Ugrás a tartalomra

Szerbiában már 21-en haltak meg nyugat-nílusi lázban

2018.08.29
14:37
Forrás
VajdaságMa
Szerbiában augusztus 28-áig 213 nyugat-nílusi lázzal fertőzött esetet jegyeztek fel, amelyből 21 halálos kimenetelű volt, közölte a Batut Közegészségügyi Intézet.

A legtöbb esetet, 108-at Belgrádban jegyezték, a dél-bácskai körzetben 36-ot, a dél-bánáti körzetben 32-öt, a Duna menti körzetben pedig 11-et. Szerbiában hivatalosan 2012 júliusában jegyeztek fel először nyugat-nílusi vírussal fertőzött személyt. Az intézet közölte, hogy idényjellegű betegségről van szó, amely akkor jelentkezik, amikor a szúnyogok a legaktívabbak. A vírust a szúnyogok csípéssel terjesztik, viszont a vírus jelen van a vadon élő madarakban is, és terjedhet emberről emberre is, írja a Tanjug.

nyugat-nílusi láz
Batut Közegészségügyi Intézet

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.