Ugrás a tartalomra

Temerinben a kopjafánál emlékeztek meg 1848/49-ről a helyiek

2018.03.15
19:00
2018.03.15
20:25
Forrás
Pannon RTV
Temerinben a temetőben lévő kopjafánál koszorúztak a helyiek, a településnek ugyanis nincs 1848-49-es emlékhelye.

A felszólalók az összetartás fontosságára hívták fel az egybegyűltek figyelmét.

Temerinben már 1848 májusában feszült volt a helyzet. A település elsők között vált áldozatává a délvidéki harcoknak. Miután Temerint 1848 augusztusában felgyújtották és porrá égett, a megmaradt lakosság a távolabbi településekre menekült. A korabeli sírok hollétét azóta is homály fedi – emlékeztette az egybegyűlteket a megemlékezésen Csorba Béla, a VMDP elnöke.

Csorba Béla, elnök, VMDP: „Az a függetlenségi harc, amely 1848-ban kezdődött lényegében nem ért véget. Én a mai beszédemet erre hegyeztem ki, ez volt a lényege. A függetlenségi harc tovább folytatódik, hiszen Magyarországnak a szuverenitását, függetlenségét most is birodalmak veszélyeztetik, csak most nem orosz birodalmak és osztrák császárság, hanem másféle birodalmak.”

1848-ban Temerin még szinte teljesen magyar lakta település volt, mára azonban az itt élő magyarok száma mintegy 8000 főre csökkent.

Varga Flórián, elnök, Szirmai Károly MME, Temerin: „Mondhatom, hogy a kulturális részét Temerinben is megpróbáljuk megvalósítani. Azt hiszem, hogy sikeresen működik a művelődési egyesületünk és próbáljuk a magyar kultúrát ápolni, megtartani.”

A szabadságharc során az önállóság, a szabadság, a függetlenség és az egyenlőség eszméi mögé sorakozott fel a magyar társadalom – mondta a megemlékezésen Fehér László, a VMSZ elnökségi tagja.

Fehér László, elnökségi tag, VMSZ: „Ebből az eszméből fejlődött ki utána ez a március 15-ei nap, vagy eszmeiség, amire épül az egész nemzet. A 20-dik században ugyanúgy egy hatalmas traumát élt át a nép és ez tartsa össze. Tehát, ha közös ünnepeink vannak, akkor a közös nyelv mellett van még ami összefűz bennünket.”

A temerini kopjafánál a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Jobbik délvidéki szervezete, a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület, valamint a Temerini Múzeumbarátok Egyesülete is koszorúzott.

Temerin

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.