Ugrás a tartalomra

Templombúcsút ünnepelt a kúlai katolikus közösség

2024.04.24
14:03
2024.04.24
17:03
Forrás
Pannon RTV
A Jézus Krisztusért meghalt Szent György római katona tiszteletére bemutatott szentmisén a hívek mellett nyolc bácskai pap, valamint a helyi ortodox egyház képviselői is részt vettek.

Az ünnepi misét Zsúnyi Tibor szenttamási atya celebrálta, aki egyebek mellett elmondta, a búcsú a mai felgyorsult világban az ember számára azért fontos, mert egy kicsit kivonja a mindennapi mókuskerékből, és jobban elmélyül az Istennel való kapcsolatában: „Szent György remek szentje az egyháznak, mert olyan emberről van szó, aki tanúságot tett hősiességével arra, hogy a gonosszal szemben fel kell venni a harcot. Ez a mai embernek, a mai világban élő hívőnek jó példamutatás arra, hogy bátran harcoljon a gonosszal szemben.” 

Juhász György, kúlai plébános: „A templombúcsú annyit jelent, hogy megemlékezünk arról a szentről, akinek a tiszteletére fel van szentelve a templom, és akinek a gondoskodó jóságába ajánlotta az egyházközség magát. Valljuk, hogy gondoskodik rólunk Szent György vértanú.” 

A kúlai római katolikus templom több mint 250 éves, és fontos a szórványban élő magyarok számára, hiszen összetartja a közösséget. 

Valka Károly, alpolgármester, Kúla: „Itt összejönnek a hívek, összejön a kúlai magyarság és a kúlai kereszténység, hogy együtt ünnepeljék a templom védőszentjét, és egyben kapcsolatteremtés is a közösségen belül.” 

Az ünnepi szentmise után a házigazdák agapéra invitálták a jelenlevőket, ugyanakkor a búcsún résztvevők a templom bejáratnál kegytárgyakat is vásárolhattak. 

templombúcsú
Kúla

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.