Ugrás a tartalomra

Topolya: Koszorúzás a Hősök sírjánál

2017.10.07
10:07
2024.03.19
08:36
Forrás
Pannon RTV
Október 6-án Topolyán is megemlékeztek az aradi vértanúkról. A Nyugati temetőben, a Hősök sírjánál koszorúzással egybekötött történelmi visszatekintés tartottak.

A gyásznapon beszédet mondott Tomik Nimród, történész, a Vajdasági Magyar Szövetség topolyai szervezetének elnöke. „Szerintem egy nagyszerű dolog az, hogy emlékezhetünk. Tudni kell azt, hogy 1849 után az első megemlékezést 1860-ban tartották. Addig nem volt szabad beszélni azokról az eseményekről, és ezt tudhatjuk mi is, hogy a második világháború után egészen a kilencvenes évek legelejéig Topolyán sem voltak történelmi visszatekintők.”

Nem elég az, hogy magyarul beszélünk, magyarul is kell élnünk - emelte ki a megemlékezésen Kovács László, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt Kishegyes-Topolya körzeti elnöke. „Manapság, amikor nemzetben gondolkodunk, tehát nem vajdasági, felvidéki, erdélyi magyar, hanem magyar nemzetben, ez nagyon fontos, máig ható az aradi vértanúk mondanivalója. A mai magyarság is szerte a Kárpát-medencében bizony tanulhat a kitartásból és az aradi vértanúk cselekedeteiből, ez nagyon fontos a megmaradásunk szempontjából.”

Az eseményen jelen voltak a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Magyar Nemzeti Tanács és a topolyai önkormányzat képviselői. Emellett topolyai szervezetek, illetve a helyi polgárok is lerótták tiszteletüket.

aradi
vértanú
koszorúzás

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.