Ugrás a tartalomra

Továbbra is telt ház van a szabadkai befogadóközpontban (videó)

2017.06.06
14:33
Az itt várakozók legális úton szeretnének az Európai Unióba jutni, a határmenti települések lakói szerint azonban az illegálisan próbálkozókkal is egyre sűrűbben találkozni
Az itt várakozók legális úton szeretnének az Európai Unióba jutni, a határmenti települések lakói szerint azonban az illegálisan próbálkozókkal is egyre sűrűbben találkozni. Ételért állnak sorban a migránsok a szabadkai ideiglenes befogadóközpontban. Az itt várakozók száma továbbra is 130-ra tehető. Egyesek már olyan régóta tartózkodnak az országban, hogy már a szerb nyelvet is érthetően beszélik. „Egy éve és három hónapja vagyok Szerbiában. Három hónapot voltam Belgrádban, utána egy évet Siden, most pedig Szabadkán vagyok. Európába szeretnék menni, Németországba, Ausztriába vagy Olaszországba, magam sem tudom. Fáradt vagyok. A szerb-magyar határszakasz zárva van. Nem tudom, hogy mit csináljak. Mondtam már, hogy adjanak papírokat és megyek Magyarországra, de csak azt mondják, hogy nem lehet.”



Egy másik migráns is szintén Nyugat-Európában képzeli el a jövőjét. „Az a tervem, hogy Franciaországba menjek, egy európai országba, de ez nagyon bonyolult.” Migránsokkal azonban nem csak a szabadkai ideiglenes befogadóközpontban és annak környékén lehet találkozni, hanem Királyhalmon is. A helyiek szerint az illegális bevándorlók ismét csoportosan érkeznek a határmenti településre, az éjszaka folyamán pedig Magyarországra próbálnak átszökni. befogadokozpont_szabadka2 Kozma Mónika, Királyhalom: „Arra mifelénk a határúton, ahol mi lakunk ott átlagba este mennek. Csoportosan, harmincan, ötvenen, mikor mennyi. Olyankor felzargatják a kutyákat. Nappal nem nagyon látunk, de múltkorában volt, hogy az autópályáról lejött egy-két ember, de behúzódtak a hűvösbe és nem zavartak mást, de a gyerekeket azért féltjük.” A sidi befogadóközpont ideiglenes kiürítése után egyre több migráns dönt úgy, hogy észak felé veszi az irányt. A szerb-magyar határszakasz átjárhatatlansága miatt azonban a bevándorlók Királyhalom és Szabadka mellett is zsákutcába futnak. A legfrissebb becslések szerint Szerbiában csaknem hat és félezer migráns tartózkodik.
Szabadka
migránsok
befogadóközpont

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.