Ugrás a tartalomra

Továbbra is több órát kell várakozni a Horgos-Röszke határátkelőn

2017.07.24
18:59
2017.10.04
12:12
A hétvégén is többórás várakozás alakult ki a magyar-szerb határátkelőhelyek Szerbiába belépő oldalán. Horgosnál 4-5, Királyhalomnál 2-3 órát is vesztegeltek,

Kelebiánál nem volt jelentősebb torlódás, míg a gyálai és a bajmoki átkelőhelyeken folyamatos volt az áthaladás ki- és belépéskor is. A Röszke-Horgos autópálya-határátkelőhelyen hét közben is hosszabb várakozása időre kell számítani Szerbia felé, a következő hétvégétől pedig mindkét irányban torlódások várhatók.
A horgosi autópálya-határátkelőhely Szerbiába belépő oldalán hétfő délelőtt nagyjából fél órát kellett várni. A Szerbiába való belépésre Magyarország irányából négy sávban haladtak a járművek, aránylag gyorsan. Az illetékesek azt mondják, hogy a jövő hétvégétől nagy tumultus várható mindkét irányban, ugyanis egyesek már megindulnak visszafelé Nyugat-Európába, míg mások még csak most indulnak nyaralni.
20170724_horgos_hataratkelo_forgalom
Egymás után érkeztek az üdülőhelyekre tartó autók, furgonok és lakókocsik Magyarország irányából a horgosi határra.

Virág Izabella, Kecskemét, Magyarország:

„- Merre tetszenek utazni?
– Görögországba.
– Megéri várakozni ebben a nagy kánikulában?
– Muszáj várakozni, nem tudunk mit tenni.
– Mennyit kellett most hétfő délelőtt várni a magyar oldalon?
– Körülbelül egy óra hossza volt, mire ide átértünk.”

Farkas Péter, Székesfehérvár, Magyarország:
„- Hova tetszenek utazni?
– Bulgáriába.
– Nyaralás?
– Igen.
– Jó néhány határon át kell menni. A várakozás nem nehéz ilyen melegben?
– Hát, az ember elszokott az ilyentől Európában. De errefelé ez a divat.”

Azt mondták az átutazók, a magyar oldalon egy-két kilométeres a sor. A szerb oldalon azonban folyamatos a ki- és beléptetés is. Csütörtök délutántól várható ismét nagyobb torlódás. Az elmúlt hétvégén mintegy 190 ezer személy kelt át a horgosi határon.

Pásztor Ágnes, segédparancsnok, Határrendőrség, Horgos:
„- Sokan most már majd visszafelé mennek Nyugat-Európa irányába, amint befejezik a nyaralást, tehát a Szerbiából kilépő oldalon is várható majd torlódás?
– Várható majd az országból való kilépésnél is tömeg, előreláthatólag egészen szeptember 15-ig.
– A horgosi határrendőrség fel van készülve a nagyobb tömeg fogadására is?
– Természetesen felkészültünk és mindent megteszünk, hogy a várakozási idő minél rövidebb legyen.”20170724_horgos_hataratkelo_forgalom2

A következő hétvégétől tehát mindkét irányban torlódások lesznek, aki Magyarországra tart vagy onnan haza, utazzon inkább hét közben vagy válassza a bajmoki illetve gyálai határátkelőt.

közélet
határ
magyar-szerb határ
sor
várakozás

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.