Ugrás a tartalomra

Új magyar óvoda épül Szabadkán

2019.12.05
08:32
2019.12.05
08:38
Forrás
Pannon RTV
Az új óvoda a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar gyakorlóóvodájaként működik majd.

Egy teljesen új magyar óvodát építenek Szabadkán. A Radić Fivérek utcában kap helyet a központ, amelyben három óvodai és két bölcsődei csoportot hoznak létre - erről beszélt a Pannon Televízió Közügyek című hírháttérműsorában Hajnal Jenő. A Magyar Nemzeti Tanács elnöke elmondta, ez része a magyar kormány által támogatott Kárpát-medencei óvodafejlesztési programnak, és várhatóan már szeptemberben fogadhatja a gyermekeket. Hajnal hozzátette: a korszerű épületben lesz tornaterem, játszóterekkel lesz felszerelve és tálaló is helyet kap benne. Ez az objektum egyben a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar gyakorlóóvodájaként is működik majd. A padlástérben például konzultációs termek lesznek.

Hajnal Jenő, elnök, MNT: „Abban bízunk, hogy több fiatal lesz, több gyermek. Az óvodaépítés és a bölcsődeépítés arról szól, hogy jövőt akarunk építeni a legfiatalabbaknak, és a szüleiknek akarunk perspektívát kínálni, hogy lássák, biztatjuk őket, hogy vállaljanak minél több gyermeket, hiszen ha csak arra gondolunk, hogy minden szülő ezek után úgy gondolja, hogy az első gyermek után még egyet vállal, hogy a második gyermek után egy harmadikat vállal, akkor már nem csak ezt, hanem a többi óvodát is be tudjuk lakni.”

A Hajnal Jenővel, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével a Közügyek című hírháttérműsorban készült teljes interjút itt tekinthetik meg:

Szabadka
Radić fivérek utca
MNT
Magyar Nemzeti Tanács
Hajnal Jenő
magyar óvoda
gyakorlóóvoda
Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.