Ugrás a tartalomra

Újabb határidő az „örökös” egyetemistáknak?

2016.09.10
11:07
Az oktatási minisztérium megindította a felsőoktatási törvény módosításának folyamatát annak érdekében, hogy meghosszabbítsák az egyetemi tanulmányok befejezésének határidejét a régi program szerint tanuló egyetemisták számára
Az oktatási minisztérium megindította a felsőoktatási törvény módosításának folyamatát annak érdekében, hogy meghosszabbítsák az egyetemi tanulmányok befejezésének határidejét a régi program szerint tanuló egyetemisták számára. Mladen Šarčević tárcavezető pénteken kijelentette, ő személy szerint nincs a határidő meghosszabbítása mellett, ám mégis elindították a folyamatot, mert sok fiatal jövője függ ettől a lépéstől. A megkérdezett felsőoktatási intézmények és egyetemista tömörülések több mint 60 százaléka támogatja a határidő meghosszabbítására tett indítványt. Az oktatási miniszter közölte, az egyetemek, az egyetemi hallgatók és a minisztérium képviselőiből munkacsoportot alakítanak, amely figyelemmel kíséri az egyetemistáknak az új hallgatói programra való áttérését, valamint a bolognai rendszerben tanulók leterheltségét. (Magyar Szó)
egyetemista
tanulmányi határidő

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.