Ugrás a tartalomra

Újra szól a nagybecskereki református templom harangja

2021.03.26
12:41
2021.03.26
17:29
Forrás
Pannon RTV
A régóta néma torony egy modern elektromos rendszert kapott, ami ezentúl naponta kongatja a harangokat a bánáti város hívőinek.

A 150 lelket számláló református közösségnek nagy tervei vannak az idei évre vonatkozóan.

Augusztus 30-án mindenképp meg szeretnék ünnepelni a templom felszentelésének 130-adik évfordulóját, de addig a parókia és a templom homlokzatának felújítását is elvégeznék.

Vujin Gyenge-Szlifka Tilda, református lelkész, Nagybecskerek: „Az utóbbi időben nem is szól nagyon a harangunk. Itt, ahogy már a múltkor is mondtam, hogy idősek vannak a gyülekezetben. Nehezükre esik már a harangot megindítani. Úgyhogy úgy döntött a presbitérium, hogy a harangot motorizálják. Úgyhogy, ha az Isten is úgy akarja, akkor a mai napon meg fog szólalni délben a harangunk. És az, ami még érdekes az egészben az, hogy 156 évvel ezelőtt a mai napon alakult meg az első presbiteri közösség. Úgyhogy most ennek legyen akkor a 156-ik évfordulója, ez a mai nap, mikor a harangunkat megszólaltatjuk.”

Nagybecskerek
református templom
Vujin Gyenge-Szlifka Tilda

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.