Ugrás a tartalomra

Ünnepelt a nagybecskereki székesegyház

2017.09.24
09:47
2024.03.19
08:32
Tanévnyitó szentmise volt a nagybecskereki Székesegyházban a bánáti katolikus kollégiumok diákjai számára.

Jelen volt a bánáti papság, Német László megyéspüspök, valamint a bánáti egyházközségek tanácstagjai is. Huzsvár László, a nagybecskereki egyházmegye első megyéspüspöke alapozta meg azt a hagyományt, hogy a nagybecskereki székesegyház védőszentje, Szent Gellért napja táján találkozzanak a bánáti egyházközségek tanácstagjai. Ezen a napon van a Veni Sancte, a katolikus kollégiumok diákjainak a tanévnyitó ünnepe is. Német László, nagybecskereki megyéspüspök: „Elénekeljük a latin Veni Sancte Spiritus – Jöjj el Szentlélek nevű himnuszt és ehhez van egy rövid ima. Ennek az eseménynek vagyunk tanúi Nagybecskereken. Nagyon szép számba jöttek el az egyházmegye területéről egyházközségi tanácstagok, az összes papunk itt van, és a fiatalok mind, a nevelőkkel együtt.”

A nagybecskereki katolikus leánykollégiumnak 66 diákja van, ami a legtöbb a több mint két évtizedes fennállása óta. A visszaszármaztatott leánynevelő intézet épületének a felújításával hamarosan tágasabb épületbe költözhetnek. Koncz Julianna nővér, kollégiumvezető, Szathmáry Karolina katolikus leánykollégium: „Ennél tovább már biztosan nem tudjuk bővíteni a kollégiumunkat. Nagy reményünk, hogy előbb-utóbb elkészül az új kollégium, mert, ha ilyen dinamikusan fejlődik a létszám, akkor jövőre már biztosan nem tudunk mindenkit fölvenni. Csak akkor, ha átköltözhetünk az új épületbe.”

A lányok és a szülők is elégedettek az elhelyezéssel, a tanulási feltételekkel. Bicók Lea, kollégista: „A kollégium számomra egy olyan hely, ahova hazamegyek. Ez a második otthonom, hiszen a barátaim is itt vannak, a nővér is nagyon jó bánik velünk, a nevelők is. Családiasan bánnak velünk, fegyelmet tanulunk és az élet nagy dolgait megtanítják velünk.”

A muzslyai Emmausz katolikus fiúkollégium 2002 óta ad otthont a Nagybecskereken tanuló magyar diákoknak. Épületük a legkorszerűbb oktatási-nevelési intézménnyé terebélyesedett, a bánáti magyar értelmiség egyik gyűjtőhelyévé vált. Jelenleg 57 kollégistájuk van. Kalapis Sztoján, kollégiumvezető, Emmausz katolikus fiúkollégium: „Az idén az Emmausz kollégiumba érkezett 13 fiú, meg még egyet várunk. Hallottuk, hogy szeretne hozzánk beiratkozni. Őt is szívesen fogadjuk. Az idén újítottuk a kollégiumot, és az új részt szintén befejeztük.”

Az új kollégisták könnyen beilleszkednek, a végzősök pedig már a búcsú pillanataira gondolnak. Ördög Lóránt, kollégista: „Szeretném megköszönni a nevelőknek, hogy ez a négy év alatt egyengették az utamat, segítettek a tanulásban és sok minden másban is. Nehéz szívvel válok el a kollégiumtól. Az én tisztem a szalagavatón búcsúbeszédet mondani.”

A kollégiumok lehetőséget adnak a szórványtelepüléseken élő magyar fiataloknak, hogy anyanyelvükön folytassák tanulmányaikat. Hozzájárultak ahhoz, hogy Nagybecskereken újra nyílnak magyar középiskolai osztályok. Biztató, hogy egyre több kollégista iratkozik később egyetemre.

Nagybecskerek
székeszegyház
ünnep

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.