Ugrás a tartalomra

Ünnepi szentmise és színes programok Törökkanizsán

2023.08.21
11:16
2023.08.21
17:34
Forrás
Pannon RTV
Gyerekprogramokkal, szentmisével, ünnepi művelődési műsorral, tűzijátékkal ünnepelték meg Szent István-napját Törökkanizsán. A rendezvénynek már több mint három évtizedes hagyománya van az észak-bánáti településen.

Lovasok és a résztvevők felvonulásával vette kezdetét a törökkanizsai Szent István napi rendezvény. A felvonulást követően a helyi Szent György templomban kenyérszentelésre került sor. Majd az ünnepi műsor következett.

Kovács Magdaléna, elnök, Tiszagyöngye Művelődési Egyesület, Törökkanizsa: „A vendégeink a csókai Pannónia férfikórus, valamint a Tiszagyöngye szakcsoportjai is fellépnek. Fellépnek még a táborlakók, akik az idei táborban készültek a műsorra, körülbelül 50-en lesznek a színpadon.”

Az észak-bánáti település magyarsága őrzi, védi, óvja nemzeti identitását. Szent István napján is méltóképpen megemlékeznek az államalapítóról.

Jaksa Róbert, környezetvédelmi államtitkár: „Nagyon fontos, hogy a keresztény értékek megmaradjanak és a kereszténységben, egységben tudjon a magyarság tovább élni, tovább dolgozni és tovább ezeken a vidékeken, ahogy eddig is volt.”

A délután folyamán gyerekfoglalkozásokra is volt lehetőség, de fellépők is színesítették az idei ünnepet Törökkanizsán.

Szent István
Törökkanizsa
kenyérszentelés
Kovács Magdaléna
Jaksa Róbert

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.