Ugrás a tartalomra

Úton a magyar vakcina

2021.11.13
15:12
2021.11.13
19:10
Forrás
Pannon RTV
Az előállító üzem a korábbi bejelentések szerint Debrecenben épül majd fel és előreláthatólag jövőre indulhat be a gyártás.

Már korábban is voltak utalások egy magyar-osztrák fejlesztésű vakcina kapcsán az illetékesek részéről, viszont Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke október közepén bejelentette, folyamatban van a magyar oltóanyag előkészítése.

Tudományos mérkőzéshez hasonlította a folyamatot Orbán Viktor magyar miniszterelnök egy korábbi rádióinterjúban. Azt mondta, a meccs végéig nem tudhatjuk biztosra a végeredményt. „Mi magyarok is próbálunk fejleszteni vakcinát, nem állunk rosszul vele, bizonyos szakaszig már eljutottunk. Tehát lesz, minden reményünk megvan arra, hogy legyen saját fejlesztésű vakcinánk, és ha van saját fejlesztésű vakcinánk, akkor lehet, miért is ne lehetne úgy, hiszen Karikó Katalin a lelkesítő példa, hogy az legalább olyan jó lesz mint a többiek vakcinája, esetleg még jobb.”

A gyár alapjait már lefektették, Debrecenben fog működni. Ugyanakkor megerősített hír arról még nincs, hogy pontosan milyen típusú vakcina lesz a magyar gyártmányú. Az eddig tudható részletekről kérdeztük Rusvai Miklós virológust. „Kezdetben az volt, hogy a kínai Sinopharméhoz hasonló inaktivált vakcina készül majd Magyarországon. Újabban arról érkeznek hírek, hogy az orosz Szputnyik vakcina licencét készül megvásárolni a magyar kormány, és ebben az esetben egy harmadik generációs vakcina, a Szputnyikhoz hasonló vektor vakcina gyártódna majd Magyarországon.”

Az általunk megkérdezett budapestiek is kíváncsian várják a fejleményeket.

Lőrincz Sándor: „Egyébként nagyon jónak tartom az önállóságot, és a magyar fejlesztések az orvostudományban szerintem elég jók tudnak lenni alapvetően. Szóval én hiszek benne, hogy ez egy teljesen jó, megalapozott dolog lehet. Viszont mindenképpen nekem a legfontosabb az hogy jó minőségű legyen, szóval az az első szempontom.”

Kocska Ádám: „Bár a tudományos részével nem vagyok tisztában. De úgy érzem, hogy jobb lehet egy magyar fejlesztésű, vagy egy magyar-osztrák fejlesztésű vakcina, mint egy külföldi, például kínai. Úgy emlékszem, legalábbis, ahogy olvastam hogy a kínai vakcinák nem olyan hatásfokkal működnek, mint a Pfizer vagy a nyugati. Úgyhogy én azt mondom, hogy jobban bíznék a magyar vakcinában.”

Ami tény, hogy szakemberek szerint egy sikeres vakcinafejlesztés által Magyarország jelentős gazdasági előnyre tehet szert, emellett egy magyarországi gyártmányú vakcina esetlegesen növelheti a bizalmat a koronavírus-elleni oltás iránt is.

védőoltás
vakcina
koronavírus

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.