Ugrás a tartalomra

Vajdaság mind a hét körzetében van már koronavírus-fertőzött

2020.03.25
07:12
2020.04.21
12:00
Forrás
Pannon RTV
A keddi adatok szerint 36 vajdasági fertőzött van, most az ő kapcsolataikat, és a kapcsolatok kapcsolatait is vizsgálják - mondta sajtótájékoztatón dr. Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár.

Az első pozitív koronavírus-teszttel rendelkező vajdasági személyt, aki egyben Szerbiában is az első volt, március 6-án fedezték fel, ő az a topolyai férfi, aki először Szabadkára, a közkórházba került, majd onnan Újvidékre, a Vajdasági Klinikai Központba. Azóta összesen 276 vajdasági személyt teszteltek, és ebből 36 embernél igazolódott be, hogy koronavírus-fertőzött.
Dr. Zoran Gojković kiemelte: „A 276 megvizsgált betegből Vajdaságban 36-nak lett pozitív a tesztje. 14 van Dél-Bácskában, 1 Nyugat-Bácskában, kettő az észak-bácskai körzetben, hat Dél-Bánátban, három Közép-Bánátban, hét Észak-Bánátban és három Szerémségben.”

A legújabb három fertőzött szerémségi. Most a kapcsolataikat vizsgálják, Mitrovica, Ruma községekben és Ópazován.

A 36 vajdasági fertőzöttből 13 beteg szorul kórházi kezelésre, akik jelenleg Újvidéken, a Vajdasági Klinikai Központ Fertőző Osztályán tartózkodnak. A kórházi betegek közül háromnak súlyos az állapota, ők lélegeztetőgépen vannak.

A tartományi egészségügyi titkár, dr. Zoran Gojković elmondta, most a fertőzöttek kapcsolatainak felderítése folyik: „Ebben a pillanatban a Járványügyi Szolgálat, az Egészségügyi Felügyelőség, a Belügyminisztérium és a mi ügyfélszolgálati telefonközpontjaink több mint 5500 embert, a 36 beteg kapcsolatait próbálják elérni. Ez hatalmas szám.”

Ezekben a napokban minden kontaktszeméllyel felveszik a kapcsolatot, és attól függően, hogy milyenek a tüneteik, tesztelik őket.

koronavírus
Dr. Zoran Gojković
Vajdaság

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.