Ugrás a tartalomra

Vasárnap államfőt választ Szerbia (videó)

2017.03.31
17:56
Kevesebb mint két nap és köztársasági elnököt választ Szerbia
Kevesebb mint két nap és köztársasági elnököt választ Szerbia. Április másodikán reggel 7 órakor megnyílnak a szavazóhelyek, a választópolgárok este 8 óráig adhatják le voksukat a 11 elnökjelölt valamelyikére. Csütörtök éjféltől az országban kampánycsend lépett életbe, tilos bármilyen jellegű kampánytevékenységet folytatni. Lássuk mik a fontosabb tudnivalók a választásokkal kapcsolatban. Vasárnap, a szavazás napján már módosul a kampánycsenddel kapcsolatos szabály. 7 és 20 óra között tájékoztatni lehet arról, melyik jelölt hol és mikor szavazott, továbbá a részvételi arányról is értesíteni lehet a közvéleményt. A szavazóhelyektől 50 méterre azonban nem szabad kampánytevékenységet folytatni. Ladóczki Gyula, tag, Köztársasági Választási Bizottság: „Kampánycsend sértésnek számít minden olyan propaganda-tevékenyég, amely arra irányul, hogy melyik jelöltre szavazzanak a választópolgárok. Politikai hirdetések megjelentetése a médiában, plakátragasztás, sőt még ide értendő az is, hogy a közvélemény-kutatással foglalkozó szervezetek nem jelentethetnek meg előzetes becslést az eredményekre vonatkozóan.”



Aki kampánycsendet sért, az ellen szabálysértési eljárás indul - tette hozzá a Köztársasági Választási Bizottság tagja. Ami pedig a voksolási folyamatot érinti, érdemes a szavazásról szóló értesítőt is magukkal vinni, azonban ennek hiányában is élhetünk szavazati jogunkkal. Fontos, hogy vigyünk magunkkal évényes, személyazonosságot igazoló dokumentumot. A voksolással kapcsolatban idén egy újdonság is lesz, amely a választópolgárokat érinti. „Újdonság is van ettől az évtől kezdve: a polgárok amikor lejárt a régi személyi igazolványuk, a belügyi szerveknél átadják a régi dokumetumikat és kapnak egy igazoló szelvényt, hogy ez megtörtént és átadták. Ezzel a kettővel együtt is, ha lejárt a régi igazolvány, de megkapták ezt a szelványt is, lehetővé kell tenni nekik, hogy ezzel a kettővel is szavazzanak.” A szerbiaiak vasárnap 8253, Koszovóban 90, külföldön pedig 53 helyen adhatják le a voksaikat. A szerbiai elnökválasztás már az első körben befejeződik, ha az egyik elnökjelölt megkapja a szavazatok több mint felét. Amennyiben az első kör sikertelen, április 16-án, vagyis húsvétvasárnap ismét választás lesz. Akkor a két legtöbb voksot kapó jelölt mérkőzne meg egymással.
szavazás
Ladóczki Gyula

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.