Ugrás a tartalomra

A védelmi minisztérium felhívása

2022.12.27
10:57
Forrás
Közlemény
Felhívást tett közzé a védelmi minisztérium a 2023-as évre vonatkozóan az önkéntes, fegyverrel történő katonai szolgálat letöltésére, továbbá lehet jelentkezni tartalékos tiszti szakmai kiképzésre is.

Előbbi felhívásra férfiak és nők is jelentkezhetnek egyaránt, 19 és 30 év közötti személyeket várnak. Mindkét nyilvános pályázat a 2023-as év folyamán végig nyitva áll a jelentkezők előtt. Akit érdekel Észak-Bácskában a Szerbiai Katonaság bármely pályázata, bővebb információt kaphat a szabadkai illetékes hatóságnál, a Raichle Ferenc park 1-es szám alatt, továbbá a 024/552-878-as telefonszámon.

Védelmi Minisztérium

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.