Ugrás a tartalomra

Véget ért Hertelendyfalván a református közösség világtalálkozója

2017.09.24
16:21
2017.10.04
12:41
Az ünnep egybeesett a helyi templom felszentelésének évfordulójával és a reformáció jubileumával is.

Ünnepi istentisztelettel és úrvacsoraosztással ért véget Hertelendyfalván a református közösség harmadik világtalálkozója.  Külföldről is sokan hazalátogattak a dél-bánáti településre.

Az összetartozás és a megmaradás jegyében zajlott a csaknem egy hétig tartó világtalálkozó. Mindenki számára érzelemmel és élményekkel teli ünnep volt. Manapság a déli végeken nehéz feladatnak számít a magyar kultúra, nyelv és hagyomány megtartása – mondta Lőcsei Ilona a hertelendyfalvai művelődési egyesület titkára. „Sikerült egy néhány napos rendezvény keretében összejönni, sokat beszélgetni, hogy ők is érezzék, hogy ide még mindig van hova visszajönni, nekünk pedig az, hogy számíthatnak ránk.”

Dudás Teréz 44 évvel ezelőtt vándorolt ki családjával Németországba, nem sejtve, hogy örökre ott telepednek le. A találkozók nagy erőt adnak neki a mindennapokban, igyekeznek időnként hazalátogatni. „A lelkemnek nagyon jó, soha nem gondoltam volna, hogy nem fogunk visszajönni, úgy mentünk el, hogy majd nyugdíjas korunkban visszajövünk, de nem úgy van, megszoktam ott.”

A református templom felszentelésének évfordulójára Magyarországról, a hidasi gyülekezet hívei minden évben eljönnek, hiszen egy helyről, a székelyföldi Andrásfalváról származnak mind a hertelendyfalviak, mind pedig a hidasiak. A két falu jövőre testvértelepülési kapcsolatot köt egymással – mondta Berg Csaba, Hidas polgármestere. „Addigra remélem büszkén mondhatom majd, hogy az itt látható székelykapu meg az általam felépíttetett székelykapu mellett már egy székely testvértelepülésünk is lesz, mert jövőre ez is meglesz majd, minden irányban nyitottak vagyunk, minden népcsoporttal ápoljuk a hagyományokat, és ez továbbra is így marad.”

Erős, összetartó református gyülekezet a hertelendyfalvi, bár az elvándorlás hatása itt is mély nyomot hagy. A 90-es években mintegy 400 hívő hagyta el a vidéket. A reformáció 500-ik évfordulója egy üzenet arra vonatkozóan, hogy a magyar nép milyen nehézségeket élt meg az évszázadokon keresztül – mondta Halász Béla, református püspök. „Volt ereje megújulni, volt ereje a reformáció tanait továbbadni, egészen eljutott hozzánk a 21. században, nekünk nincs jogunk megfeledkezni hitvalló őseinkről, mert az ő szolgálatuk az Úrban nem volt hiábavaló.”

A nagyszabású református világtalálkozó a helyi imaházban felállított kopjafa megkoszorúzásával zárult.

Hertelendyfalva
református
világtalálkozó

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.