Ugrás a tartalomra

Vučić: Vigyázzatok a barátaitokra!

2017.11.16
11:49
2024.03.19
08:37
Ezt üzente a fiataloknak Aleksandar Vučić abban az aranđelovaci iskolában, amelyben nemrég több diák fizikálisan bántalmazott egy tanulót.

Az esetről egyébként egy videofelvétel is készült, amely a világhálóra felkerülve hatalmas botrányt váltott ki. A szerb államfő személyesen látogatott el az intézménybe, ahol elbeszélgetett az ott tanuló diákokkal és az iskola vezetőségével.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Ha bármikor eszükbe jut rosszat tenni valakinek, akkor gondoljanak arra, hogy önök hogyan éreznék magukat, ha ez önökkel történne. Az, hogy ebben az életkorban a gyerekek ezt hallani akarják-e, vagy boldogok-e, azért, mert öt percet elvesztettek a tanórából, azt én nem tudom megállapítani, nem mondhatom biztosan. Azonban azt megállapíthatom, ha máskor nem, akkor most hallották. Amennyiben ezt többször is hallanák, akár otthon is 50-100 alkalommal, akkor bízok benne, hogy másként lenne.”

Aleksandar Vučić
iskola
diák
bántalmaz
erőszak

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.