Ugrás a tartalomra

A XIX. század költői - A XXI. század költői

2023.11.18
14:00
2023.11.18
16:25
Forrás
Pannon RTV
Ezzel a címmel vetélkedőt tartottak ma Szabadkán és Zentán.

A verseny a vajdasági Mozdulj! Petőfi! programsorozat részeként valósult meg a VM4K, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, valamint a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium közös szervezésében.  

Melyik csatában vesztette életét Petőfi Sándor? Hogy hívták Petőfi Sándor feleségét? Mikor robbant ki a forradalom? - egyebek mellett ezeket a kérdéseket kellett megválaszolniuk a vajdasági középiskolásoknak. A diákok három fős csapatokban versenyeztek irodalom és történelem kategóriában. Egy a tanárok által összeállított kérdéssort kellett kitölteniük. 

Dévity Tamás: „A csapatommal az irodalmi vetélkedőn fogok részt venni. A felkészülés az úgy telt, hogy Petőfi verseket elemeztünk, az életéről olvastunk könyveket. Utána jártunk, kicsit kutattunk és így készültünk a versenyre.” 

A Mozdulj! Petőfi! programsorozatban különböző kulturális rendezvényekkel emlékeznek meg Petőfi Sándorról Vajdaságban. Ennek a programsorozatnak volt a része a mai verseny is. A költő születésének 200. évfordulóját ünnepeljük Kárpát-medence-szerte.  

Šujić Lukács Lilla, kulturális referens, VM4K: „Két színtéren zajlik, illetve zajlott ez a verseny. Egyéni és csapatverseny. Az egyéni alkotásokat mindenki kedve szerint már elküldte irodalom, történelem, film és képzőművészet kategóriában. A mai napon pedig a csapatversenyekre került sor. Itt a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban Szabadkán, illetve a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban. Itt a Kosztolányiban irodalom és történelem tárgyból a csapatok versenyeznek, Zentán pedig képzőművészet és film tantárgyakból. Nagyon örülünk neki, mert azt látjuk, hogy a középiskolások is nagyon nyitottak erre a témakörre. Petőfire, az ő korára.”

A legjobb teljesítményt nyújtó versenyzők értékes könyvcsomagban és egy jutalomkirándulásban részesültek, amelyre 2024-ben kerül sor. 

Mozdulj! Petőfi!
Szabadka
Zenta
verseny

Most

10:01, Frissítve: 10:08

A niši Radničkit fogadja a TSC

Ismét hazai pályán játszik ma a TSC labdarúgó csapata. A topolyaiak a bajnokság 17. fordulójában a niši Radnički együttesét látják vendégül.
07:39, Frissítve: 07:54

Támadás az Eiffel-toronynál, egy halott

Egy embert késsel megölt, két másikat pedig kalapáccsal megsebesített szombat este egy támadó Párizsban, az Eiffel-torony közelében, miközben szemtanúk szerint azt kiáltotta, hogy "Allah Akbar".
07:03, Frissítve: 07:29

Advent első vasárnapja

Eljött az ideje, hogy meggyújtsuk az első gyertyát az adventi koszorún. Az idei ünnepkör azonban rendhagyó, különbözik a korábban megszokottaktól.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.