Ugrás a tartalomra

XVI. Benedek állapota továbbra is stabil

2022.12.30
17:21
Forrás
MTI
A nyugalmazott pápa egészségi állapota jelenleg változatlan - tudatta Matteo Bruni szentszéki szóvivő a XVI. Benedekről kiadott újabb közleményben pénteken.

A rövid közlemény beszámol arról, hogy XVI. Benedek jól töltötte az éjszakát, ki tudta magát pihenni.

Csütörtök délután is részt vett a mise celebrálásában, melyet vatikáni lakhelyén, a Mater Ecclesiae nevű monostorban, a nyugalmazott pápa szobájában mutattak be.

XVI. Benedek "állapota jelenleg nem mutat változást" - hangsúlyozta a szentszéki szóvivő.

A vatikáni sajtóközpont vezetőjének ez volt az egymást követő harmadik közleménye XVI. Benedek állapotáról szerda óta, amikor Ferenc pápa bejelentette, hogy a nyugalmazott pápa nagyon beteg, majd a Vatikán közölte, hogy XVI. Benedek állapota súlyos, de stabil.

A római egyházmegye központi templomának számító lateráni Szent János-bazilikában délután misét mutatnak be az emeritus pápáért.

XVI. Benedek pápa

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.