Ugrás a tartalomra

2017 Oroszországban - Felkészültek Putyin negyedik elnöki ciklusára

2017.12.30
09:22
Forrás
MTI
Részleges elszigetelődés a Nyugattól.

Vlagyimir Putyin negyedik elnöki ciklusának előkészítése, a politikai rendszer eszmei alapjainak továbberősítése jellemezte az évet Oroszországban, amit alapvetően meghatározott az Egyesült Államokkal való konfrontáció, így a Nyugattól való részleges elszigetelődés is. Az amerikai elnök kénytelen volt aláírni a szankciókat súlyosbító törvényt, amely Moszkvát Teheránnal és Phenjannal hozta azonos nevezőre. Moszkva az év folyamán tovább növelte aktivitását az olyan, jelentős hatalmakat összefogó nemzetközi intézményekben, mint a Sanghaji Együttműködés Szervezete, amelynek az Egyesült Államok nem tagja, és a többpólusú világrend nevében megpróbálta erősíteni az ENSZ szerepét is, amelynek Biztonsági Tanácsában jogosult megvétózni Washington törekvéseit. Legnagyobb nemzetközi sikerét Oroszország idén kétségtelenül az Iszlám Állam terrorszervezet felett Szíriában kivívott katonai győzelmével aratta. Vlagyimir Putyin újraválasztásának esetére az infrastruktúra, az egészségügy és az oktatás fejlesztésére, valamint az oroszok életszínvonalának növelésére kíván összpontosítani.

Oroszország
évértékelő

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.