Ugrás a tartalomra

30 hegymászó meghalt, amikor kitört a vulkán Japánban

2014.09.28
10:57
A tűzhányó közép-európai idő szerint nem sokkal hajnali öt óra előtt tört ki
A tűzhányó közép-európai idő szerint nem sokkal hajnali öt óra előtt tört ki. A hegyet és három kilométeres környékét füstfelhő borította be. Ekkor legalább 250 hegymászó és turista tartózkodott a hegyen vagy a közelében. Többségüknek sikerült leereszkedniük, de több mint negyven hegymászó az éjszakát is a hegyen lévő turistakunyhókban töltötte, mert a rossz látási viszonyok miatt nem tudott elmenekülni. Vasárnap reggel nagy erőkkel folytatódtak a mentési munkálatok, három turistát sikerült kimenekíteni a tűzhányó környékéről. A vulkán jelenleg csaknem 10 kilométer magas hamuoszlopot lövell ki magából, ami nehezíti a mentést. Már a tőle mintegy száz kilométerre délkeletre fekvő Kofu városban is hamu lecsapódása figyelhető meg. A Tokiótól 200 kilométerre nyugatra lévő vulkán legutóbb 1991-ben tört ki, de az csak egy kisebb vulkántevékenység volt. 1979-ben viszont 200 ezer tonna hamut lövellt ki. (Index.hu)

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.