Ugrás a tartalomra

75 ezer egészségügyi dolgozó sztrájkol az USA-ban

2023.10.05
07:53
Forrás
MTI
A több tízezer dolgozó mindegyike egy nagy egészségügyi biztosító és szolgáltató, a Kaiser Permanente alkalmazottja, de orvosok nem csatlakoztak hozzájuk.

Az Egyesült Államok-szerte 75 ezer egészségügyi dolgozó kezdett sztrájkba szerdán jelentős béremelést követelve. A munkabeszüntetés összesen öt állam intézményeiben zajlik, Kaliforniától, Coloradon át a fővárosig, Washingtonig, és összesen 13 millió pácienst érinthet.

A dolgozókat tömörítő szakszervezet 25 dolláros minimális órabért követel, valamint négy évre garantált - évente 6-7 százalék közötti - béremelést. A szakszervezet azzal érvel, hogy az intézmények kevés alkalmazottal működnek, ami fokozott terhelést jelent tagjai számára, és a kisebb bérköltség miatt, nagyobb profitot hoz a szolgáltatónak. A sztrájkban érintett kórházak nyitva tartanak, ugyanakkor az előjegyzett és nem-sürgős kezelések késedelmet szenvedhetnek. A munkáltató azt is hozzátette, hogy átmeneti dolgozókkal egészíti ki állományát.

USA
sztrájk
egészségügy
béremelés

Most

19:29, Frissítve: 20:24

Rekordturizmus

Az a 2 millió 100 ezer turista, aki az elmúlt évben Szerbiába látogatott egy érdekes és elsősorban biztonságos országba érkezett - mondta Belgrádban Aleksandar Vučić.
19:01, Frissítve: 20:04

Dragan Đilas Szabadkán ünnepelt

Elégedett a Szerbia az erőszak ellen tömörülés december 17-i választási eredményeivel Dragan Đilas. A Szabadság és Igazságosság Pártja elnöke a szabadkai városi szervezet harmadik születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen vett részt.

Népszerű

Alapos metszés, bőséges termés

Bőséges szőlőtermésre a tőkét a radikális metszés serkenti. A szőlőtőkék szeretik ezt az ösztönzést, kiváltképp ha a növényt indáitól a gazda február végén vagy március elején szabadítja meg.

Hosszú hétvége, hosszú sorok

Továbbra is sokan utaznak Magyarország irányába Szerbiából a hosszú hétvége alatt. Stábunk a délelőtti órákban járta körbe a határátkelőket.