Ugrás a tartalomra

Áder János: Magyarország jelentős eredményeket ért el a klímaváltozás elleni küzdelemben

2019.05.29
23:28
2019.05.29
23:38
Forrás
MTI, Euronews
Magyarország jelentős eredményeket ért el a klímaváltozás elleni küzdelemben - mondta Áder János magyar köztársasági elnök Bécsben, az R20 Austrian World Summit elnevezésű klímakonferencián.

Áder János arról beszélt, hogy Magyarország jelentős eredményeket ért el a klímaváltozás elleni küzdelemben. Az államfő a sikerek között említette, hogy Magyarország azon 21 ország közé tartozik a világban, ahol 1990 óta úgy nőtt a bruttó hazai termék (GDP) 50 százalékkal, hogy közben a szén-dioxid-kibocsátás 32 százalékkal, az energiafelhasználás 15 százalékkal, az üvegházhatású gázok kibocsátása pedig 35 százalékkal csökkent. Ma Magyarországon az egy főre eső szén-dioxid-kibocsátás 40 százalékkal alacsonyabb, mint a klíma- és a környezetvédelem élharcosának tekintett Németországban.

30 országból 150 előadó vett részt a Hofburgban rendezett tanácskozáson. A megszólalók a valódi tettek fontosságát hangsúlyozták. "Gyors cselekvésre van szükség" - emelte ki többek között az R20 klímavédelmi szervezet vezetője, Arnold Schwarzenegger korábbi kaliforniai kormányzó.

A nagyszabású esemény tegnap kezdődött Bécsben. „Nekünk, embereknek együtt kell dolgoznunk, és együtt sikerülni is fog. Számítok rátok." - mondta az ausztriai születésű egykori kaliforniai kormányzó és filmszínész. Hozzátette: "Ha támogattok és 100 százalékban velem vagytok, akkor azt mondom: Visszatérek!" Az idén harmadjára megrendezett konferenciát Alexander Van der Bellen osztrák köztársasági elnök nyitotta meg, és beszédet mondott a 16 éves környezetvédelmi aktivista, Greta Thunberg.

 

klímaváltozás
Áder János
Arnold Schwarzenegger

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.