Ugrás a tartalomra

Az iraki hírszerzés tudott az európai merényletek előkészületeiről

2016.03.22
21:01
Az Iszlám Állam az elmúlt két hónapban olyan terrortámadásokat tervezett Európában, amelyek célpontjai repülőterek és vasútállomások - mondta az iraki hírszerzés egyik tisztségviselője az IÁ fellegvárának számító, szíriai Rakkából származó forrásokra hivatkozva
Az Iszlám Állam az elmúlt két hónapban olyan terrortámadásokat tervezett Európában, amelyek célpontjai repülőterek és vasútállomások - mondta az iraki hírszerzés egyik tisztségviselője az IÁ fellegvárának számító, szíriai Rakkából származó forrásokra hivatkozva.Az informátor az AP amerikai hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy iraki tisztségviselők korábban tájékoztattak erről európai országokat, de "akkoriban Brüsszel még nem volt a tervek része". Közlése szerint az Iszlám Állam dzsihadistái "Salah Abdeslam őrizetbe vétele miatt" szervezték át Brüsszelbe a kitervelt műveletet.Abdeslamot, a tavaly novemberi, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek legfőbb gyanúsítottját és az Iszlám Állam európai csoportjának egyik feltételezett vezetőjét múlt pénteken a brüsszeli Molenbeek negyedben vette őrizetbe a belga rendőrség.Az iraki titkosszolgálat egy másik tisztségviselője megerősítette, az Iszlám Állam állt a művelet mögött, amelyet két hónappal korábban Rakkában dolgoztak ki. Hozzátette, információi szerint további három öngyilkos merénylő követhet el robbantást. (MTI)

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.