Ugrás a tartalomra

Az Iszlám Állam robbantott Indonéziában

2016.01.15
13:00
Az Iszlám Állam robbantott tegnap Jakartában
Az Iszlám Állam robbantott tegnap Jakartában. Az indonéz hatóságok őrizetbe vettek ma három embert, akikről azt gyanítják, hogy kapcsolatban állnak a terrortámadással.A rendőrség szóvivője közölte: az öt támadóból négyet sikerült már azonosítani, de személyazonosságukat nem hozták nyilvánosságra. Két támadót már korábban is elítéltek terrorizmus miatt. Az egyikük lakásán megtalálták az Iszlám Állam terrorszervezet zászlaját. A dzsihadista szervezet már tegnap jelentkezett a támadás elkövetőjeként. Csütörtökön öt támadó robbantott és nyitott tüzet az indonéz főváros központjában. Két emberrel, egy indonézzel és egy kanadaival végeztek. A terroristák mind meghaltak. Volt, aki magát robbantotta fel, volt, akit a rendőrök lőttek agyon. (Index)

Robbantások Indonéziában és Törökországban (videó)

2016.01.14.

Halálos áldozatokat és több tucat sérültet követelő terrorcselekményeket hajtottak végre Indonéziában és Törökországban is. Egyes információk szerint a támadásokat Dzsakartában az Iszlám Állam, a törököknél pedig a Kurd Munkáspárt tagjai követték el. Hatalmas detonáció rázta meg csütörtökön Dzsakarta központját. Nem sokkal az első robbanást követően egy újabb pokolgépet aktiváltak. A támadásokat egyes források szerint az Iszlám Állam öngyilkos merénylői követték el. Ennek az az alapja, hogy az előző napokban a dzsihadista szervezet tagjai többször is bejelentették, hogy Indonéziának külön figyelmet szentelnek majd. A merényletekben összesen öt támadó és két civil vesztette életet. Egyikük holland, a másikuk pedig indonéz állampolgár volt. A robbantásokat követően a terroristák és a rendfenntartó erők között tűzharc alakult ki, amelyben tíz személy, köztük öt rendőr megsérült. Az esetet követően Joko Widodo indonéz elnök úgy nyilatkozott, hogy az országban uralkodó helyzetet teljesen az uralmuk alatt tartják. A lakosokat nyugalomra intetté



áról csütörtökre virradóra Törökországban is összehangolt terrortámadást követtek el. Diyarbakir városában egy robbanóanyaggal megrakott gépkocsit robbantottak fel egy rendőrőrs előtt. Ezt követően pedig tüzet nyitottak az objektumra. A támadásokban negyvenen megsebesültek, öt személy pedig életét vesztette, köztük egy csecsemő is. A pokolgépes támadást a török hatóságok feltevése szerint a Kurd Munkáspárt tagjai követték el.Törökországban az elmúlt napokban ez már a második halálos áldozatokat követelő támadás volt. Kedden Isztambul központjában tíz személy vesztette életét, amikor egy vélhetően szíriai származású támadó felrobbantotta magát.

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.