Ugrás a tartalomra

Csodával határos mentések a földrengések sújtotta területeken

2023.02.17
07:22
2023.02.17
09:17
Forrás
hirado.hu
Mindenki lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy a mentők egy újabb túlélőt hoznak felszínre Kahramanmarasban.

Egy 17 éves lány 248 órát töltött egy társasház romjai között, étlen-szomjan. Amikor hordágyra tették, már eszméletlen volt. Helikopterrel szállították egy ankarai kórházba. A lány fivére végignézte, ahogy a mentők három napon át kutattak a törmelék között, eredmény nélkül. Kitörő örömmel fogadta, amikor 11 nappal a földrengés után mégis sikerrel jártak. 261 órával a katasztrófa után egy 26 és egy 33 éves férfit sikerült kimenteni. Antakijában tegnap egy 12 éves fiút emeltek ki a romokból, ahol 260 órát volt kénytelen eltölteni. A Szerb Belügyminisztérium mentőcsapatai ma térnek haza Törökországból. A Szerbia Palotában ünnepélyes fogadást rendeznek számukra.

Tizenkét nap telt el a török-szír földrengés óta. Több mint 42 ezer ember vesztette életét a két érintett országban. Annak ellenére, hogy a legtöbb segítséget nyújtó ország mentőcsapatai elhagyták a területet, folytatódik a túlélők felkutatása.

A földrengés sújtotta törökországi tartományokban egyre erősödik a kormányellenes hangulat. Az emberek úgy érzik: a mentés és a hajléktalanná vált emberek elhelyezése rosszul szervezett. Szíriában szintén rengetegen panaszkodnak arra, hogy a hatóságok későn léptek. Sok helyen a helyi önkéntesek végezték a kutatást, bármiféle külső segítség nélkül. Voltak, akik napokat töltöttek a romok alatt, mielőtt kimentették volna őket.

Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója nemrég tért vissza Szíriából, ahol egyszerre pusztít a polgárháború és a földrengés. „Szervezetünk gondoskodik a földrengés sérültjeiről és a fogyatékkal élő túlélőkről. Elsődleges célunknak tekintjük, hogy fellépjünk a hipotermia, a fertőző betegségek, illetve a tragédia pszichés következményei ellen” – mondta a WHO főigazgatója.

Szíria egyes területeire közben még mindig nem jutott el a segítség. Továbbra is súlyos hiány van például gyógyszerekből és orvosi eszközökből. A legnagyobb problémát pedig az okozza, hogy nincs elég ivóvíz Szíriában.

földrengés
Törökország

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.