Ugrás a tartalomra

Eltemették Pelét

2023.01.04
10:18
2023.01.04
10:23
Forrás
MTI
Kedden örök nyugalomra helyezték a brazilok múlt héten elhunyt legendás labdarúgóját.

A futballtörténelem egyetlen háromszoros világbajnokának koporsóját egy tűzoltóautó tetején szállították az FC Santos stadionjából a tengerparti város temetőjébe. A stadion játékterén felállított ravatalánál 24 óra alatt becslések szerint nagyjából 200 ezren rótták le kegyeletüket. A végső búcsúztatáson csak a közeli hozzátartozók vehettek részt. A 82 éves korában, múlt csütörtökön elhunyt labdarúgó a Santosban mutatkozott be a felnőtteknél, majd vált világklasszis játékossá, a csapatot közel húsz évig erősítette. Klubjaival szerzett trófeái mellett legnagyobb sikereit a válogatottal érte el, amellyel 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben is világbajnok lett. Pályafutása lezárását követően 1995-ben ő lett Brazília első sportminisztere.

Pelé

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.