Ugrás a tartalomra

Ezrek menekültek el Szudánból, folyamatosak a harcok

2023.04.20
08:42
Forrás
Euronews
Folytatódtak a harcok Szudánban annak ellenére, hogy a felek szerda este hat órától 24 órás tűzszünetet hirdettek.

A fővárosból, Kartúmból lakosok ezrei menekültek el, több mint 300 katona pedig a szomszédos Csádba menekült, amiről a csádi védelmi miniszter adott tájékoztatást. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a szudáni erőszakos összecsapásokban eddig már több mint 270 civil halt meg, és több mint kétezren megsebesültek.

Egy közlemény szerint António Guterres ENSZ-főtitkár az Afrikai Unió, az Arab Liga és más szervezetek vezetőivel virtuális konferencián vitatja majd meg a szudáni helyzetet.

Szudán

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.