Ugrás a tartalomra

Feltételezett terroristákat fogtak el Belgiumban

2015.12.29
08:25
Merényletekre készülő feltételezett terroristákat fogtak el Belgiumban, a gyanúsítottak az ünnepek alatt terveztek lecsapni Brüsszel több jelképes helyszínén - közölte kedden a belga szövetségi ügyészség
Merényletekre készülő feltételezett terroristákat fogtak el Belgiumban, a gyanúsítottak az ünnepek alatt terveztek lecsapni Brüsszel több jelképes helyszínén - közölte kedden a belga szövetségi ügyészség.A Le Soir című francia nyelvű belga napilap arról számolt be keddi számában, hogy a rendőrség terrorizmussal kapcsolatos ügyekben december 27-én és 28-án több házkutatást tartott a brüsszeli régióban, illetve a flamand Brabant és a vallon Liége tartományban.A vádhatóság tájékoztatása szerint hat embert bevittek kihallgatásra, és közülük kettőt letartóztattak. Őket azzal gyanúsítják, hogy súlyos terrorcselekményeket készültek végrehajtani az év végén Brüsszelben.A gyanúsítottak kilétét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mindössze annyit tudni róluk, hogy egyikük állítólag egy terrorcsoport vezetője, és embereket toborzott terrorcselekmények végrehajtására, és a másik letartóztatott személy is fontos szerepet töltött be a szervezetben.A szövetségi ügyészség szerint a házkutatások során katonai egyenruhákat és az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrormilíciától származó propagandaanyagokat találtak, fegyvereket vagy robbanószert azonban nem.Az RTBF belga közszolgálati televízió értesülései szerint a feltételezett terroristák rendőrségi célpontokat is meg akartak támadni.Az eddigi információk szerint a most őrizetbe vett gyanúsítottaknak nincs köze a november 13-ai párizsi merényletekhez, amelyekben százharminc ember vesztette életét.
Belgium
Iszlám Állam
terroristák

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.