Ugrás a tartalomra

Háborús övezetté vált Hamburg a G20-csúcs idejére

2017.07.09
08:55
2017.10.04
12:03
Mintegy 20 ezer rendőrt vezényeltek a német város utcáira.

Összecsapás, gyújtogatás és féktelen erőszak – két napja utcai harcok vannak Hamburgban, a G20-csúcs miatt. Több tízezren tüntettek, a tömegben ugyanakkor fekete ruhás szélsőségesek vegyültek el. Ők kövekkel dobálták meg a rendőröket, autókat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be. Mintegy kétszáz rendőr sérült meg. Közben a találkozón megállapodtak egy közös nyilatkozat vázlatában, sőt egy kompromisszumos zárónyilatkozatot is aláírtak.

Gyújtsuk fel a G20-akat felirat volt látható az épületeken, a hangosbeszélőn pedig a rendőrök próbálták csillapítani a kedélyeket vízágyúzás közben. Általános ostromállapot, lángoló konténerek, valódi háborús övezetre hasonlítottak a német város utcái. Törtek-zúztak a tüntetők, teljes káosz alakult ki. A tiltakozók gépkocsikat gyújtottak fel, Molotov-koktéllal dobáltak meg egy rendőrőrsöt, valamint rendőrségi autókat gyújtottak fel. Még szombaton is nagy volt a rendőri készültség. Még soha nem tapasztaltak ilyen mértékű gyűlöletet és erőszakot – mondta a hatósági szóvivő.

Angela Merkel német kancellár elítélte és elfogadhatatlannak nevezte az erőszakot. Hozzátette: megérti a békés tüntetéseket, de az erőszakos tiltakozások emberéleteket veszélyeztetnek.

Mintegy 20 ezer rendőrt vezényeltek a kikötővárosba a rend fenntartására az ország minden részéből. Száznál is több tüntetőt vettek őrizetbe, néhányuk ellen letartóztatási parancsot is kiadtak, ők most vizsgálati fogságban vannak.

Az utcai rendbontás azonban nem zavarta meg a tanácskozást. A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót mint intézményt tömörítő G20-csoport hamburgi csúcsértekezletének résztvevői szombaton egy kompromisszumos zárónyilatkozatot fogadtak el. Benne kinyilvánítják, hogy folytatják a küzdelmet a protekcionizmus és a tisztességtelen kereskedelmi üzelmek ellen, visszafordíthatatlannak tekintik és támogatják a párizsi klímaegyezmény zökkenőmentes megvalósítását, miközben tudomásul veszik, hogy az Egyesült Államok kimarad belőle. Először fordult elő a G20-csúcsok történetében, hogy a zárónyilatkozatban egy nézetkülönbséget rögzítettek.

Hamburg
összecsapások
tiltakozás
G20

Most

15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.