Ugrás a tartalomra

Koronavírus: 350 felett az áldozatok száma Olaszországban

2020.03.09
06:55
2020.03.09
18:01
Forrás
Pannon RTV
Egy nap alatt 133-ról 366-ra emelkedett a koronavírus okozta halálesetek száma Olaszországban, a fertőzöttek száma pedig mintegy 7400-ra növekedett.

Franciaországban 19 áldozata van a vírusnak, a diagnosztizált fertőzöttek száma pedig vasárnap meghaladta az ezret. Nagy-Britanniában 24 óra alatt szintén jelentősen nőtt a kór okozta megbetegedések száma, 64 páciens szervezetében mutatták ki az új koronavírust, így az azonosított nagy-britanniai fertőzöttek száma jelenleg 273. Világszerte legkevesebb 3800-an elhunytak és 110 ezren fertőződtek meg eddig a vírussal. A gyógyult személyek száma 62 ezer felett van. A legtöbb áldozatot Kínában követelte a kór, és ott is kapták el a legtöbben a vírust, azonban már több mint 100 országban diagnosztizálták azt.

Albániában is megjelent a koronavírus. Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint egy apáról és fiáról van szó, akik Olaszországból tértek haza. Mindkettőjük állapota stabil, szövődményeket nem találtak náluk. Eddig 60 fertőzésgyanús esetet vizsgáltak.

Csehországban kórházlátogatási tilalmat rendeltek el, keddtől. Az országban több mint 30 személynél állapítottak meg koronavírusos fertőzést.

A lezárt észak-olaszországi térségeket pedig csak engedéllyel lehet elhagyni az olasz belügyminisztérium rendelete szerint. Az autósztrádákon, vasútállomásokon és repülőtereken is ellenőrizik az érintett térségekből ki- és belépő személyeket. Kizárólag indokolt munkavégzés vagy egészségügyi okok miatt hagyhatják el a vesztegzár alatt lévő területeket. Csaknem 16 millió olasz mozgását korlátozzák, de országszerte zárva tartanak az iskolák, a kulturális intézmények és a szórakozóhelyek.

A magyarországi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér hétfőtől nem fogad járatokat a koronavírus-járvánnyal érintett észak-olasz városokból. A korlátozás Milánó és Bergamo esetében hétfőn 0 órakor, Treviso esetében hétfőn délben lépett életbe.

A román hatóságok leállították a légi közlekedést Olaszország és Románia között. Az intézkedés hétfőn délben lépett hatályba, egyelőre március 23-áig érvényes. A jelzett országokból szárazföldön érkezőkre is karantén vár Romániában. Az országban március 31-ig betiltottak minden olyan rendezvényt, amelyen több mint ezren vesznek részt. Jelenleg közel 20 embert tartanak megfigyelés alatt intézményesített karanténban, 13 ezret pedig otthonában szigeteltek el.

koronavírus
Olaszország
karantén

Most

12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.