Ugrás a tartalomra

Közel 250 halottja és 400 sérültje van az olaszországi földrengésnek

2016.08.26
08:21
Csaknem 250 halottja van az olaszországi földrengésnek, amely szerda hajnalban gyakorlatilag megsemmisítette Amatrice városát
Csaknem 250 halottja van az olaszországi földrengésnek, amely szerda hajnalban gyakorlatilag megsemmisítette Amatrice városát. Az áldozatok között nagyon sok a gyerek és az idős. 400-ra teszik a sérültek számát, mintegy 2500-an maradtak otthon nélkül.Külföldi áldozatai is vannak az olasz földrengésnek. A BBC-nek adott nyilatkozatában az egyik önkormányzati tisztségviselő azt mondta, hogy a halottak között három brit állampolgár van. Korábbi jelentések szerint öt román állampolgár is életét vesztette, tizenegyet pedig az eltűntek között tartanak nyilván – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.A spanyol külügyi tárca úgy tudja, hogy egy 26 éves spanyolországi nő vesztette életét Illica városban, ahol férjével nyaralt. A kanadai és a salvadori kormány is jelezte, hogy egy-egy állampolgára is az áldozatok között van. Magyar és szerb áldozatról egyelőre nem tudni. (hirado.hu)

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.