Ugrás a tartalomra

Megkezdte a brit légierő a harci bevetéseket

2014.09.27
12:01
Megkezdte szombaton a brit királyi légierő a harci bevetéseket az Iszlám Állam nevű szélsőséges dzsihadista milícia iraki állásai ellen
Megkezdte szombaton a brit királyi légierő a harci bevetéseket az Iszlám Állam nevű szélsőséges dzsihadista milícia iraki állásai ellen. A brit védelmi minisztérium szombat délután Londonban bejelentette, hogy a brit királyi légierő ciprusi támaszpontjáról két Tornado GR4 típusú harci repülőgép szállt fel.A tárca műveleti biztonsági okokra hivatkozva nem szolgált részletekkel a bevetésről, de a közleményben szerepel, hogy a gépek az eddig is végzett felderítő tevékenység mellett már támadó feladatokra használhatók, „ha megfelelő célpontokat sikerül azonosítani”.A brit parlament előző esti rendkívüli ülésén adta hozzájárulását Nagy-Britannia bekapcsolódásához az Iszlám Állam ellen amerikai vezetéssel már folyó légi hadműveletekbe.David Cameron brit miniszterelnök a kormány indítványát beterjesztő felszólalásában hangsúlyozta: a hadműveletek „nem is hónapokig, hanem évekig tartanak” majd, és Nagy-Britanniának fel kell készülnie e hosszú távú kötelezettségvállalásra. (MTI)

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.