Ugrás a tartalomra

Nem csitul a háború 51 nap után sem

2022.04.15
13:21
2022.04.15
17:15
Forrás
Pannon RTV
51. napja tart az orosz-ukrán háború. Több ország szakemberei vizsgálják és dokumentálják az orosz csapatok által Ukrajna különböző részein elkövetett állítólagos háborús bűnöket.

Egyes politikai vezetők, mint Joe Biden amerikai elnök úgy vélik, hogy az orosz hadsereg népirtást követett el, míg mások, például Emmanuel Macron szerint a szót körültekintően kell használni.

A szakértők azt hangsúlyozzák, hogy a népirtás nehezen bizonyítható: „A népirtás szónak van egy pontos definíciója, így annak tényét jogászoknak kell meghatározniuk, nem politikusoknak" - mondja a francia elnök. A Nemzetközi Büntetőbíróság is óvatos, egyelőre bűncselekmények elkövetésére utaló jelekről beszél. „Alapos okkal feltételezhetjük, hogy a bíróság hatáskörébe tartozó bűncselekményeket követtek el" - mondta Karim Khan, a szervezet ügyésze. Közben szakértők szerint fegyverszünetre belátható időn belül nem lehet számítani.

Az ukrán elnök mégis optimistán nyilatkozott, miután az orosz tengerészet Moszkva nevű zászlóshajója elsüllyedt. Volodimir Zelenszkij úgy véli, hogy a hajó pont oda került, ahova való: a tenger fenekére. Az oroszok, bár nem ismerik el, hogy ukrán támadásban semmisült meg a hajó, mégis válaszcsapásokra készülnek. Az 510 matrózzal működő zászlóshajó az orosz katonai erőfölény egyik szimbóluma volt. A 12 490 tonnás hadihajó volt az első a II. világháború óta, mely akció közben süllyedt el. A személyzetet az oroszok szerint sikerült maradéktalanul evakuálni. Zelenszkij úgy látja, hogy az már magában nagy dolog, hogy 5 nap helyett 50-et is kibírt Ukrajna az oroszok elleni harcban. Szigorú szankciók bevezetésére kérte az európai országok vezetőit. Lengyelország ezzel összhangban bejelentette, hogy a továbbiakban nem fog szenet vásárolni Oroszországtól. A Világbank elemzése pedig azt jósolja, hogy ebben az évben 11,2 százalékos lesz az orosz gazdasági visszaesés.

Egy Kijev külvárosában lévő katonai objektumra mért csapásról és egy lengyel zsoldoskülönítmény felszámolásáról tett bejelentést Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője péntek délelőtti hadijelentésében. Konasenkov szerint nagy hatótávolságú, tengeri indítású Kalibr rakéták mértek csapást egy katonai létesítményre Kijev Zsuljani külvárosában a Vizar gépgyárra, megsemmisítve a létesítményben a nagy és közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek, valamint hajó elleni rakéták gyártó- és javítóműhelyeit.

 

Több mint 12 ezren érkeztek csütörtökön Ukrajnából Magyarországra - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-vel. z ukrán-magyar határszakaszon 6666 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon 5661-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - írták. A beléptetettek közül a rendőrség 1137 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - tudatták. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte a police.hu oldalon, hogy csütörtökön 907 ember, köztük 250 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton csütörtökön 449 menekülőnek segítettek az ott dolgozó munkatársak. Az éjszakát 136 ember töltötte a létesítményben - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala az MTI-vel.   A mintegy 4400 négyzetméter alapterületű BOK csarnokban kulturált körülmények között várakozhatnak a menekülők. Az éjjel-nappal nyitva tartó tranzitponton ételt, italt, orvosi ellátást, tisztálkodási lehetőséget, utazásszervezést, gyereksarkot, internet elérhetőséget biztosít számukra a kormány a karitatív szervezetekkel és önkéntesekkel együttműködve - jelezték.
Közölték azt is, a MÁV kihelyezett nemzetközi jegypénztárat üzemeltet a tranzitponton, ahol a menekülők átvehetik szolidaritási jegyüket.

A Belgiumba érkező ukrán menekültek többek között tartózkodási engedélyre, megélhetési támogatásra és orvosi ellátásra jogosultak, azonban a hosszadalmas bürokratikus eljárások megnehezítik a beilleszkedési folyamatot - írta a The BrusselsTimes belga hírportál. A hírportál a VRT televízió riportjára hivatkozva azt írta, hogy az Oroszország által indított háború elől menekülő ukránokat befogadó családok arra panaszkodtak, a hatóságok "rendkívül lassan kezelik" a menekültdossziékat, ami pénzügyileg hátrányos helyzetbe hozza a kérelmezőket. Egy Vaszil nevű ukrán menekült azt nyilatkozta a tévéműsornak, hogy akár 3 hónapig is eltarthat, hogy megkapják a szükséges dokumentumokat. Hozzátette, hogy a fővárosban, Brüsszelben, ő és partnere már szembesült a szigorú belga bürokráciával és a kerületi hivatalnokok "packázásaival", de más településeken sokkal rosszabb a helyzet. Véleménye szerint igen nehéz a helyzete azon ukrán menekülteknek, akik a flamand régióban fekvő Antwerpenbe érkeznek.

Az állításokra reagálva Bart De Wever, Antwerpen polgármestere elismerte, hogy voltak adminisztratív problémák, de hangsúlyozta, hogy "3000 menekültet nem könnyű kezelni". Visszautasította azt a kritikát, hogy a város nincs felkészülve, és ehelyett a "káoszért" a szövetségi kormányt tette felelőssé, amely szerinte minden terhet a városokra és községekre hárított. Hozzátette azonban, hogy a következő napokban "a legsürgetőbb problémákat megoldják", és minden érintettel felveszik a kapcsolatot, hogy digitálisan küldjék el dokumentumaikat a hatóságoknak.

Újabb hat orosz diplomatát utasított ki az országból az észak-macedón külügyminisztérium a diplomáciai normák megsértése miatt. A külügyi tárca közleménye szerint Oroszország szkopjei nagykövetének pénteken adták át a nagykövetségen szolgálatot teljesítő hat diplomata kiutasítására vonatkozó dokumentumot. A diplomaták öt napot kaptak arra, hogy elhagyják Észak-Macedóniát. A közlemény szerint az orosz diplomaták a diplomáciai kapcsolatokról szóló Bécsi Egyezménnyel össze nem egyeztethető tevékenységet folytattak, ezért kell elhagyniuk az országot.

A NATO-tag, európai uniós csatlakozásra váró Észak-Macedónia március végén öt orosz diplomatát már kiutasított az országból, Oroszország ukrajnai invázióját követően pedig csatlakozott a Moszkva elleni nemzetközi szankciókhoz.

Ukrajna
ukrajnai háború
Oroszország

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.