Ugrás a tartalomra

Nem szállhattak fel irakiak az USA-ba tartó gépre

2017.01.28
17:23
Nem engedtek felszállni öt iraki és egy jemeni állampolgárt egy New Yorkba tartó repülőgépre, egy nappal azután, hogy az amerikai elnök felfüggesztette egyes muszlim országokból érkező menekültek beutazását
Nem engedtek felszállni öt iraki és egy jemeni állampolgárt egy New Yorkba tartó repülőgépre, egy nappal azután, hogy az amerikai elnök felfüggesztette egyes muszlim országokból érkező menekültek beutazását. Annak ellenére tartóztatták fel, majd irányították át őket hazájukba tartó járatokra, hogy érvényes vízumuk volt az Egyesült Államokba. Donald Trump azonnali hatállyal és határozatlan időre felfüggesztette szíriai menekültek befogadását, és 120 napra felfüggesztette egyes muszlim országokból érkező menekültek beutazását az Egyesült Államokba.Az ideiglenes beutazási tilalom Szíriára, Iránra, Irakra, Szudánra, Líbiára, Szomáliára és Jemenre vonatkozik. A 120 nap letelte után elsőbbséget élvez majd a vallásuk miatt üldözött kisebbségek befogadása ezekből az országokból. Trump korábban közölte, hogy a Közel-Keletről menekülő keresztények élveznek majd előnyt.A Qatar Airways katari légitársaság szombaton figyelmeztetést tett közzé a honlapján. A szöveg szerint az említett hét muszlim ország állampolgárai csak akkor utazhatnak az Egyesült Államokba, ha állandó tartózkodásra jogosító engedélyük van, vagy ha külföldi kormányok, az ENSZ, nemzetközi szervezetek vagy a NATO alkalmazottaiként kaptak vízumot. (MTI)
tilalom
menekült

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.