Ugrás a tartalomra

Rohamosan terjed az Ebola Nyugat-Afrikában, de Európa nincs veszélyben (videó)

2014.09.27
08:03
A legfrissebb adatok szerint eddig 3091 áldozatot követelt a vírus
A legfrissebb adatok szerint eddig 3091 áldozatot követelt a vírus. A legtöbben Libériában, Guineában és Sierra Leonében haltak bele a fertőzésbe. A kór ellen egyelőre nincs gyógyszer.Egyre súlyosabb a helyzet Nyugat-Afrikában. Eddig több mint 6 ezren fertőződtek meg Ebola-vírussal. Az Egészségügyi Világszervezet szerint, ha a kór ilyen ütemben terjed, akkor a fertőzöttek száma heteken belül elérheti a 20 ezret. Minden második ember belehal a fertőzésbe. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a járvány során 373 egészségügyi dolgozó is elkapta a kórt. Közülük 208-an életüket vesztették. Az Ebola ellen egyelőre nincs gyógyszer.A kutatók már dolgoznak a védőoltáson, de nincs rá garancia, hogy a védőoltás hatna, és arra sem, hogy biztonságos lenne. Szakértők szerint a járvány más kontinensekre is átterjedhet. A legveszélyeztetettebb terület India, ahol az alacsony szintű higiéniai körülmények miatt gyorsan terjedne a vírus. Itt az orvosok és az ápolók nem viselnek kesztyűt, így amellett, hogy gyorsan elkaphatják a betegséget, terjesztenék is. Európa és Észak-Amerika nincs valós veszélynek kitéve, mert itt minden adott a vírus terjedésének megfékezéséhez.httpv://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Ur2ARykxtswA járvány elleni küzdelemnek globális prioritássá kell válnia – mondta Barack Obama amerikai elnök. Az Egyesült Államok háromezer katonát vezényel az Ebola által leginkább sújtotta Nyugat-Afrikába, ahol 17 egészségügyi központot hoznak létre. A Washington által útjáraindított támogatás mintegy 750 millió dollárba kerülhet.

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.