Ugrás a tartalomra

Románia valamennyi választókerületében jelöltet állít az RMDSZ

2012.09.10
18:10
Románia valamennyi választókerületében jelöltet állít a decemberi parlamenti választásokra a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – jelentette be egy csíkszeredai sajtótájékoztatón Kelemen Hunor, a szövetség elnöke
Románia valamennyi választókerületében jelöltet állít a decemberi parlamenti választásokra a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – jelentette be egy csíkszeredai sajtótájékoztatón Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.Az MTI-hez eljutatott RMDSZ-tájékoztató szerint Kelemen Hunor azért tartotta fontosnak az általános jelöltállítást, mert az egyéni választókerületes, ám arányos választási rendszerben minden szavazat hasznosul. Kelemen Hunor emlékeztetett: máig lehetett megpályázni a képviselői, szenátori helyeket, a jelöltlisták véglegesítésére október elején kerül sor. Az elnök rendkívül fontosnak tartotta, hogy az RMDSZ erős parlamenti képviseletre tegyen szert decemberben, hiszen – mint megemlítette – 2013-ban módosítják az alkotmányt, és döntés születik a régiók átszervezéséről is.
Románia
rmdsz
választások
december

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.