Ugrás a tartalomra

Több ezer afgánt toloncolhatnak ki Németországból

2016.09.11
08:43
Berlin még az idén megállapodást akar kötni Kabullal azoknak az afgán menekülteknek a visszatelepítéséről, akiknek a menedékkérelmét elutasították, vagy akik önként térnének vissza hazájukba - közölte a német belügyminisztérium
Berlin még az idén megállapodást akar kötni Kabullal azoknak az afgán menekülteknek a visszatelepítéséről, akiknek a menedékkérelmét elutasították, vagy akik önként térnének vissza hazájukba - közölte a német belügyminisztérium. Németország mintegy 40 ezer afgánt akar ilyen módon visszaküldeni. A belügyi tárca közleményében rámutatott: a német-afgán tárgyalásokon jó eredményeket értek el, akkor is, ha még nincs áttörés a közös nyilatkozat tartalmára vonatkozóan. A tervezet szerint Afganisztán a korábbiakhoz képest jóval egyszerűbb eljárással fogadná vissza állampolgárait. Az afgán küldöttség beleegyezett abba is, hogy különjáratokkal, 50 fős kontingensekben szállítsák vissza az embereket a közép-ázsiai országba. Berlin ugyanakkor arról biztosított mindenkit, hogy figyelembe veszi a kitoloncolásoknál a visszatérőkre, különösen pedig a nőkre és fiatalkorúakra leselkedő veszélyeket. (Hirado.hu, MTI)
afgán
német
migránsok

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.