Ugrás a tartalomra

Trump találkozót tervez Putyinnal

2017.01.14
11:10
2020.02.17
18:55
Donald Trump megválasztott amerikai elnök a The Wall Street Journal című lapnak adott interjújában bejelentette, hogy találkozót tervez Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, s egyúttal sejtetni engedte azt is, hogy visszavonhatja az Oroszország ellen Barack Obama által decemberben hozott szankciókat
Donald Trump megválasztott amerikai elnök a The Wall Street Journal című lapnak adott interjújában bejelentette, hogy találkozót tervez Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, s egyúttal sejtetni engedte azt is, hogy visszavonhatja az Oroszország ellen Barack Obama által decemberben hozott szankciókat. Szólt arról is, hogy nem feltétlen híve az "egy Kína-politikának".A megválasztott elnök a többi között arról beszélt, hogy "bizonyos ideig" fenntarthatja az Oroszország-ellenes szankciókat, de hangsúlyozta: "ha kijövünk egymással és Oroszország tényleg segít nekünk, akkor miért kellene bárkinek is szankciókat alkalmaznia olyasvalaki ellen, aki nagyszerű dolgokat tesz?". Bejelentette: felkészült arra, hogy valamikor a január 20-án tartott beiktatási ünnepsége után találkozzék Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. "Megértem, hogy ők szívesen találkoznának velem, és ez számomra abszolút rendben is van" - fogalmazott.Trump - akit néhány nap múlva iktatnak be hivatalába - utalt arra is, hogy a terrorellenes küzdelemben, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet legyőzésében számít az együttműködésre Moszkvával. Arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon fenntartja-e az elmúlt évtizedekben az amerikai politikát jellemző "egy Kína-politikát". vagyis Tajvant nem ismeri el önálló entitásként, Trump hangsúlyozta: "minden kérdés a tárgyalóasztalon van, köztük ez is".Az Egyesült Államok mostanáig magáévá tette azt a kínai álláspontot, miszerint egyetlen Kína van, s Tajvan ennek része.A leendő elnök leszögezte: Kínával kapcsolatos döntését befolyásolja majd, hogy sikerül-e változást elérni Kína kereskedelmi- és árfolyam-politikájában. Hozzátette: nem az ezzel kapcsolatos döntések meghozatalával kezdi a munkát a Fehér Házban, előbb tárgyalni akar a kínaiakkal.Pénteken került napvilágra az információ, miszerint Trump leendő nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn altábornagy az elmúlt hetekben felvette a kapcsolatot a Washingtonban akkreditált orosz nagykövettel. Ezt egyes sajtóorgánumok úgy értékelték, hogy máris folynak az előkészületek a szorosabb amerikai-orosz viszony kialakítására, de például Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi frakciójának vezetője azt nyilatkozta: mi sem természetesebb, hogy egy-egy ország nagykövete találkozzék a fogadó ország politikusaival. (MTI)
találkozó
Vlagyimir Putyin
Donald Trump

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.