Ugrás a tartalomra

Washingtonban több időt adnak Aszadnak, mint Obamának

2016.01.06
22:09
A washingtoni kormányzat azzal számol, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök legalább jövő márciusig hatalmon marad, vagyis legalább két hónappal tovább, mint Barack Obama amerikai elnök - állítja egy belső dokumentum, amely az AP amerikai hírügynökség birtokába került
A washingtoni kormányzat azzal számol, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök legalább jövő márciusig hatalmon marad, vagyis legalább két hónappal tovább, mint Barack Obama amerikai elnök - állítja egy belső dokumentum, amely az AP amerikai hírügynökség birtokába került.A dokumentum - amelyet a szíriai válsággal foglalkozó kormányzati tisztségviselőknek állítottak össze az arab országban tervezett politikai átmenetről - azt prognosztizálja, hogy Aszad elnök még a legkedvezőbb forgatókönyv szerint sem távozik a hatalomból 2017 márciusa előtt. Vagyis várhatóan csaknem öt esztendővel azt követően köszön le, hogy Obama elnök felszólította őt a távozásra.Ezt a határidőt a szakértők arra az Egyesült Államok által is támogatott ENSZ-megállapodásra alapozzák, amelyet 2015 novemberében, a bécsi nemzetközi konferencián terjesztettek elő. E stratégia szerint Szíriában 2017 augusztusában tartanak elnök-, és parlamenti választásokat, a köztes időben - tehát 2017 márciusa és augusztusa között - pedig átmeneti kormány irányítaná az országot.Az AP birtokába került, és az MTI által idézett dokumentum megfogalmazása szerint "új politikai folyamat" kezdődne Szíriában a jövő hónapban. A tizennyolc hónapig tartó átmenet az ENSZ bécsi konferenciáján kidolgozott terv szerint zajlana. Az ENSZ szíriai különmegbízottja a tervek szerint január 25-én Genfben egyeztetéseket tart az Aszad-ellenes szír erők képviselőivel.A dokumentum az AP szerint nem ad magyarázatot arra, hogy Aszad elnök pontosan miként távozna a hatalomból, s később mi lenne a sorsa.Szíriában a 2011 márciusában kirobbant tömeges kormányellenes megmozdulások a kormányzatnak a tüntetőkkel szembeni brutális fellépése miatt polgárháborúvá fajultak. A fegyveres konfliktus öt év alatt több mint 250 ezer emberéletet követelt, a második világháború utáni legsúlyosabb migrációs hullámot indította el Európa felé, és lehetővé tette, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet Szíria és a szomszédos Irak jelentős részét elfoglalja. A konfliktus rendezését - így az említett amerikai dokumentumban foglalt forgatókönyv megvalósítását - számos tényező nehezíti, így többek között az, hogy Aszad elnök határozottan elutasítja távozását a hatalomból, amíg - álláspontja szerint - országát terrorizmus fenyegeti. (inedx.hu)

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.