Ugrás a tartalomra

Zavargások törtek ki az égei-tengeri görög szigeteken

2020.02.25
14:38
2024.03.19
08:50
Forrás
Euronews
A török partokhoz közeli Híoszon és Leszboszon a helyiek megpróbálták megakadályozni, hogy kikössön az új befogadóközpontok építéséhez munkagépeket és újabb rendőri egységeket szállító hajó.

Az athéni kormány február elején jelentette be, hogy földterületeket vásárol három görög szigeten, új gyűjtőközpontok létesítése céljából. Ezek kiépítését hétfőn kezdték volna el, ez váltotta ki a keddre virradó éjszaka a zavargásokat a helyi lakosok körében. A tüntetők szeméttárolókat gyújtottak fel, úttorlaszokat építettek és a kivezényelt rohamrendőrökkel is összecsaptak.

Égei-tenger
zavargások
görög
sziget
Híosz
Leszbosz

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.