Ugrás a tartalomra
Fotó Video

Szabadka nem Sárszeg
2023-11-29; 16:48

Magyar László: Szabadka és szűkebb környéke történeti helyneveinek adattára című kötetét mutatták be Szabadkán a Népkör Magyar Művelődési Központban. A könyv megjelenését több évig tartó digitalizáció és szerkesztés előzte meg.

Most

15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:58, Frissítve: 15:46

Ma van a Nemzetközi Vöröskereszt napja

164 éve, 1828. május 8-án született Henri Dunant svájci író, aki 1860-ban elkezdte létrehozni a Nemzetközi Vöröskereszt segélyszervezetét. A Vöröskereszt alapításának az 1863-as évet jelölik meg.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.