Megkezdődött a szlovákiai elnökválasztás első fordulója. Ez a Szlovák Köztársaság történetének hatodik államfőválasztása. A hivatalos végeredmények feltehetően vasárnap délután kerülnek nyilvánosságra.
A leadott szavazatok 87,28 százalékával nyerte meg Vlagyimir Putyin hivatalban államfő a múlt héten rendezett orosz elnökválasztást - jelentette a Központi Választási Bizottság (CIK) elnöke a testület ülésén kihirdetve a hivatalos végeredményt.
Alexander Stubb egykori miniszterelnök és Pekka Haavisto volt külügyminiszter jutott tovább a finnországi elnökválasztás második fordulójába, miután a jelöltek egyikének sem sikerült megszereznie az első fordulóban a voksok több mint felét.
Az UNRWA becslései szerint átlagosan körülbelül kétszáz palesztin hagyja el óránként a Gázai övezet déli részén fekvő várost, miután Izrael kiadta az evakuálási parancsot.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.