Ugrás a tartalomra

Hatvan éve jött létre a Kubai Köztársaság
2019-01-02; 10:26

Az Egyesült Államok jelenlegi vezetése szándékosan keresi a konfliktust a neki nem tetsző politikai rendszerekkel, így Kubával is – jelentette ki Raul Castro, a kubai kommunista párt vezetője.

Fidel Castróra emlékeztek Kubában
2017-11-26; 13:32

Kubában az egy éve elhunyt Fidel Castróra emlékeztek. Az egyesek által imádott, mások által gyűlölt kubai vezető, a kubai forradalom atyja, mintegy ötven éven át irányította a karibi szigetországot.

Fidel Castro búcsúztatása Havannában
2016-11-28; 21:40

Aleksandar Vulin foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter vezeti majd Szerbia delegációját, amely részt vesz az elhunyt Fidel Castro kubai elnök búcsúztatásán Havannában

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.