Tilos a kecsege halászata Szerbiában január elsejétől. A környezetvédelmi minisztérium elfogadta a Természetvédelmi Világalap erre vonatkozó javaslatát.
A környezetvédelmi minisztérium ugyanis elfogadta a Természetvédelmi Világalap erre vonatkozó javaslatát. A szakemberek a tiltástól azt remélik, hogy sikerül megőrizni a halállományt.
Képzőművészeti kiállítás nyílt tegnap Adán. A tárlaton Pesznyák Erika adai festőművész és rajztanár, valamint egykori és jelenlegi tanítványainak alkotásai tekinthetők meg.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.