A múlt hét óta a szerbiai kórházakban kötelező az SMA, vagyis a gerinc eredetű izomsorvadás szűrése. A vizsgálat költségeit a Köztársasági Betegbiztosítási Alap finanszírozza.
Holnaptól, azaz szeptember 14-től kötelező az újszülöttek SMA-szűrése a szerbiai kórházakban. A gerinc eredetű izomsorvadás korai felismerésére irányuló vizsgálat költségeit a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap finanszírozza.
A háztartási hulladékot ezentúl a Regionális Hulladéktároló területére szállítják. A sándori szeméttelepen 1978 óta éven át gyűlt a szemét, a közelben élő helyiek hamarosan fellélegezhetnek.
Tartományi és önkormányzati forrásokból befejezték az épület belső és külső szigetelését, emellett az iskola teljes felújításának tervdokumentációja is elkészült: a munkálatokat 22 millió dinárból tudnák megvalósítani.
Az átadáson jelen volt Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és delegációja, akik ezt megelőzően Martonosra és Magyarkanizsára is ellátogattak.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.