Ugrás a tartalomra

Felvidéki értéktár

2024.03.26
16:44
2024.03.26
16:54
Forrás
Hagyományok Háza Hálózat
Az éves beszámolók sorát a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia beszámolója zárja. A szervezet palettáján szakmai találkozók, képzések, tömegeket megmozgató események szerepelnek. A legfontosabbakat az alábbi összefoglaló veszi számba.

A Hálózat egyik legsikeresebb, évek óta folyó társszervezése a másfél évtizedes múltra visszatekintő Gombaszögi Nyári Táborhoz kötődik. A hagyományok népszerűsítését célul tűző FolkSzöglet 2017 óta várja a táborozókat, két évre rá megnyitotta kapuit a FolkPajta. Az évek során a Hálózat kezdeményezését a Tábor egyik legvonzóbb programhelyszíneként tartják számon a rendezők. A látogatók száma évről-évre gyarapszik, így a 220 négyzetméteres tér is a befogadóképessége határán van. Általánossá vált, hogy a népszerűbb koncerteken mintegy ezer fő várt bebocsátásra, s a napközbeni látogatottság is folyamatosan növekedett.

Egy új kezdeményezéssel is felhívta magára a Hálózat a figyelmet: ötletgazdaként és szakmai partnerként vett részt az I. Felvidéki Népzenésztalálkozón. Az eseményt februárban a komáromi RÉV - A Magyar Kultúra Házában és az Egressy Béni Városi Művelődési Központban tartották. „A találkozó túlmutat a bemutatókon, a felvidéki amatőr és professzionális népzenészek szakmai fórumává vált – értékelte a Találkozó jelentőségét Illés Gábor a Hálózat munkatársa. – A gálaműsorban szívmelengető érzés volt egy színpadon látni a felvidéki népzenészek színe-javát, azt a hagyományőrző bázist, aminek tagjai ritkán gyűlnek össze ilyen létszámban.”

Működésének kezdete óta a Hálózat nagy hangsúlyt fektetett az oktatási tevékenységre. A felvidéki képzések sorában az egyik jövőbe mutató kezdeményezés a rendszeres népzeneoktatás. A hét helyszínen folyó fejlesztés javarésze a vonósképzéshez kapcsolódik, de Dunaszerdahelyen igen népszerű a fúvós hangszerek oktatása is, Martoson pedig a bourdon hangszereken, tekerőlanton és a dudán tanulnak az érdeklődők. A képzés népszerűségét jelzi, hogy számos újabb helyszínről érkezett kérés ilyen típusú rendszeres oktató tevékenység megszervezésére, aminek a jelenlegi szakemberállomány létszáma, illetve az anyagi források szabhatnak korlátot.

A felsőfokú képzések területén különös jelentőségű a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán a Néphagyomány az oktatásban címmel meghirdetett kurzus. Az elmúlt évben indult egy innovációs pedagógus-továbbképzés is a komáromi Selye János Egyetemen. Ezentúl a Hálózat szakmai partnerével, a Comenius Pedagógiai Intézettel egy oktatási stratégiát állított össze, amelynek megvalósítása a Hagyományok Háza támogatásának köszönhetően elindulhatott a 2023-as évben. Például a képzők képzője új oktatógeneráció kinevelését szolgálja. Az összehangolt képzéseket emellett számos oktatási konferencia, valamint adatbázisok kiépítése és aktualizálása egészítette ki az éves munkát.

Hagyományok Háza Hálózat

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.